Mi formálódik már az egyetemen?
- ápr. 15.
- 1 perc olvasás
Vezetői gondolkodás egy MATE előadás tükrében
Gerevich Jánost, cégünk egyik alapítóját évről évre visszahívja a MATE Agrár- és Élettudományi Egyetem, hogy tartson előadást a hallgatóknak.
És ő minden évben elvállalja.
Mert hisz abban, hogy a technológia önmagában nem ad versenyelőnyt – a megfelelő vezetői hozzáállással kombinálva viszont igen.
Úgy érzi, ha ezt a szemléletet átadja az új generációknak, azzal vissza tud adni valamit a társadalomnak.

Minden évben hasonló karakterekkel találkozik az órán:
van, aki aktív és kérdez
van, aki visszafogottabb, de egy jó kérdéssel bevonható
van, aki már dolgozik mellette, tudatosan építi magát és TDK versenyre viszi a témát
és van, aki inkább a hátsó padból figyel, a kreditekért.
János mindegyiküket próbálja aktívan bevonni és egy értékes beszélgetést provokálni, hogy gondolkodást indítson el a fiatalokban.
Mert vezetőként az dönti el a sikert, hogy hogyan állsz hozzá, hogyan dolgozol együtt másokkal, és hogyan viszel végig egy változást – például egy digitális transzformációt.
János végszava a diákokhoz minden évben ugyanaz:
"Közületek kerülnek ki majd azok a cégvezetők, akik a technológiát valódi versenyelőnnyé tudják fordítani."
Ez az a gondolkodásmód, ami nálunk a Woodpeckernél is minden projektet vezérel.
Mert végső soron nem a technológia viszi előre a cégeket, hanem az, amire és ahogyan az emberek használják azt.
Ahogyan az emberi és a digitális munkaerő egymást erősítve, hibrid munkaerőként működik együtt.


