top of page
The Team
The Team
Komplex AI software rendszerek
smartERP BLOG
Keresés


Mi formálódik már az egyetemen?
Vezetői gondolkodás egy MATE előadás tükrében Gerevich Jánost, cégünk egyik alapítóját évről évre visszahívja a MATE Agrár- és Élettudományi Egyetem, hogy tartson előadást a hallgatóknak. És ő minden évben elvállalja. Mert hisz abban, hogy a technológia önmagában nem ad versenyelőnyt – a megfelelő vezetői hozzáállással kombinálva viszont igen. Úgy érzi, ha ezt a szemléletet átadja az új generációknak, azzal vissza tud adni valamit a társadalomnak. Minden évben hasonló karakte
ápr. 15.1 perc olvasás


Visszatekintés 2025-re: AIAIAIAIAIAI
Ezt a tartalmat már régen meg szerettem volna osztani, de az év eleje annyi izgalmas projekttel, új lehetőséggel és konferencia-előadással telt, hogy csak mostanra érett be. A téma azonban ma is ugyanolyan aktuális. 2025-ben is több száz cégvezetővel beszélgettünk a technológia szerepéről. A kérdésük szinte minden esetben ugyanaz volt: a technológia miben és hogyan tud segíteni az egyre gyorsuló, egyre komplexebb működési környezetben? Érthető okokból az AI továbbra is közpon
márc. 3.1 perc olvasás


Tartozz az AI használók sikeres 5%-ába
Az elmúlt években több 100 cégtulajdonossal és felsővezetővel beszélgettünk AI technológiáról és Digitális transzformációról, és mindannyian ugyanazzal küzdenek: hogyan lehet az AI projektekkel valódi üzleti értéket teremteni, mérhető eredményekkel? A probléma valós, a kihívás nagynak tűnik A “Produktivitás Paradoxona”, hogy bár az AI-ba irányuló vállalati befektetések évente 30–40 milliárd dollárra rúgnak, az M.I.T. Media Lab kutatás eredményei szerint a cégek 95%-a nem t
2025. nov. 11.3 perc olvasás


95%, hogy bebukik az AI projekted
Tárgyaló partnereinket továbbra is az érdekli a legjobban, hogy hogyan tudja az egyre sűrűsödő feladatait megoldani az AI. Több száz érdeklődővel tárgyalunk évente, és a tapasztalat azt mutatja, hogy legalább 80 százalékuk csodát vár az AI-tól, ami érthető, hiszen az AI cégek marketing üzenetei ezt a hatást keltik. Nem meglepő számunkra, hogy egy prominens amerikai egyetem, az MIT kutatása szerint az AI-projektek 95 százaléka nem éri el a kitűzött célt. Riasztó százalék, de
2025. okt. 29.4 perc olvasás


Tapasztalatok a versenyképességről a magyar piacon 2025-ben
Két héttel ezelőtt egy 30 éve működő, 50 főt foglalkoztató családi fémmegmunkáló cég testvér-tulajdonosaival beszéltem. Precíz...
2025. szept. 22.2 perc olvasás


AI - SZINKRONITÁS
Hogyan boldoguljunk a mai technológia világában a mesterséges intelligencia növekvő jelenléte mellett? Megváltozik az IT szerepe a cég...
2025. jan. 29.3 perc olvasás


SZERVEZETFEJLESZTÉS ÉS A 3GEN DIGITÁLIS MUNKAERŐ
A Digitális Munkaerő elválaszthatatlanul összeolvad az emberi munkaerővel, és maga is jelentős hatással lesz a folyamatokra és munkakörökre.
2025. jan. 29.3 perc olvasás


A jövő sikeres cégeinek receptje
Turbulens időszakokban nagy az átrendeződés, és a jövő sikercégei azok közül fognak kikerülni, akiknek sikerül szintet lépnie. De hogyan...
2025. jan. 29.5 perc olvasás
bottom of page
